AKTUÁLIS INFORMÁCIÓK, ÉRDEKESSÉGEK ÉS
KIRÁNDULÁSTIPPEK A BAKONYBÓL


Bakonyi helyek: Zirc
Bakonyi helyek: Zirc

Zircet a Bakony fővárosának is szokták hívni, bár városi rangot csak 1984-ben kapott a település. Zirc ezzel Magyarország legmagasabban fekvő városa lett, a tengerszint feletti 400 méteres szintvonal épp az Apátság alatt halad át.

Története

A zirc első írásos említését a Képes Krónika lapjain találjuk. Eszerint 1060-ban az Árpád-házi I. András Király épp az öccse, Béla elöl menekült, amikor megsebesült a Mosonynál. Ezután a Bakony erdejébe, a zirci udvarházába hozták, ahol elhunyt. Itt ravatalozták fel és innen szállították az általa alapított Tihanyi Apátságba, ahol azóta is nyugszik. Az egykori királyi udvarház a mai kistemplom környékén volt, a korábbi ásatások során megtalálták az udvarház falainak, a köré épült településnek és egy temetőnek a maradványait. Jelenleg csupán a középkori udvarház kápolnájának alapjai láthatóak itt.
Sokan tévesen 1182-őt tartják Zirc alapítási évének, de az előbbiek alapján tudjuk, hogy már sokkal korábban is létezett a település. Ebben az évben ugyanis a szintén Árpád-házból származó III. Béla Király megalapította a Zirci Ciszterci Apátságot, amely azóta is a magyarországi ciszterci szerezetrend központja. A középkori apátság a XIII.-XIV.században élte virágkorát, ezután hanyatlásnak indult, majd a török uralom idején a faluval együtt teljesen elnéptelenedett.
1659-ben a birtok az alsó-ausztriai Lilienfeld ciszterci apátságának birtokába került és ezzel megkezdődött az újjáépítés tervezése. 1701-ben a sziléziai Heinrichau apátságának kezébe került a terület, és elkezdődött a újratelepítés. A betelepülő szerzetesek első otthona, a ma Bagolyvárként ismert épület 1726-ban készült el. A jelenleg is álló, barokk stílusú monostor építési munkálatai 1727-ben, a templomé pedig 1738-ban kezdődtek. Az építésnél a középkori épület köveit is felhasználták, csupán egyetlen pillérköteget hagytak meg eredeti helyén, a mai Köztársaság úton.

Látnivalók Zircen és környékén ...
Programok Zircen ...
Vendéglátóhelyek Zircen ...
Szállás lehetőségek Zircen ...
 

Galéria

2022. Március 11. Péntek
Megtekintették 27 878 alkalommal 27 878
Megosztás a Facebookon
 

További cikkek...