LÁTNIVALÓK A BAKONYBAN
Bakonyi látnivalók és kirándulóhelyek, rövid leírással, képekkel, megközelítési információkkal és térképpel.
Perei templomrom (Alsóperei pusztatemplom)
Perei templomrom (Alsóperei pusztatemplom)

A Bakonynána és Olaszfalu felől Alsópere irányába haladó úttól néhány száz méterre, az erdő ölelésében, egy Árpád-kori falmaradvány áll magányosan, amely az egykori Pere település emlékét őrzi.

A nagyjából 3 méter magas falszakasz a falu templomának, pontosabban a templom északi falának egy részlete. Bár a fal többi része már nem áll, de a terepen kirajzolódik egy nagyjából 8 méter széles, 15 méter hosszú és 7 méter átmérőjű apszisban végződő épület alaprajza. A rom körül egy nagyjából 30 m átmérőjű fal húzódhatott, ennek a nyomai felismerhetőek a terepen.

Az egykori Pere falu talán a zirci királyi udvarházhoz tartozhatott a 11-12. században. Első írásos említése 1290-ben történik, amikor a Rátót nemzetségtől a Csákok tulajdonába kerül, akik ekkor már Tés tulajdonosai is voltak. Később Bátorkő várának birtokai közé tartozott, egészen addig amíg a törökök veszprémi vár 1552. évi elfoglalása után fel nem dúlják és a falu teljesen elnéptelenedik.

A török korban a Bakony számos települése járt hasonlóképpen, de a legtöbb újranépesült a 17-18. század folyamán. Pere, mint település azonban végleg elpusztult. A  terület a 18. században került a Nádasdy család birtokába, akik itt építették ki birtokközpontjukat, vadászházat és angolkert stílusú parkot is kialakítottak, amely ma arborétumként működik.


Megtekintették 7 854 alkalommal 7 854
Megosztás a Facebookon

Galéria

Megközelítés

Koordináták: 47.23317, 17.98685

Gyalog, vagy kerékpárral:

  • Olaszfalu, vagy Bakonynána felől Alsópere irányába kell elindulni. Alsópere előtt néhány száz méterrel balra lesz egy földesút, az elágazásnál tábla hirdeti az Alsóperei Pusztameplomhoz vezető irányt. Jelzés sajnos nem nagyon van, de a telepített fenyves előtti földesúton kell haladni, majd északra fordulva egy mezőn áthaladni. Az út a szemközti erdősávon vezet keresztül, majd egy kis tisztás részre érünk, ahol már felbukkan a fák és bokrok között a falmaradvány.

Útvonaltervezés

Térkép


Nagyobb térkép